Hali! Nagy nehezen sikerült eljutnom addig, hogy megírjam a második bejegyzést. Ez sajnos nem azért van, mert annyira elfoglalt voltam, hanem szimplán lusta vagyok. A második két hét alatt, szereztem egy bringát, sikerült megnyitnom a bankszámlámat és már adószámot, illetve fizetést is kaptam. Ezen kívül a szállodába rendőrt kellett hívni, kiderült, hogy újra költöznöm kell és persze beszélgettem egy csomó izgalmas és furcsa emberrel. Ha mind ez érdekel titeket, akkor olvassátok tovább a blogomat.

Eltelt az első hónapom itt Angliába. Meglepődtem, amikor összeszámoltam, hogy kb. 10 új ismerőst gyűjtöttem a facebookon ez idő alatt. Elkezdtem gondolkodni rajta, hogy én nem vagyok eléggé nyitott az emberek felé vagy ebben a városban mindenki inkább behúzódik a szobájába. Ennek érdekében, hogy ezt kiderítsem legalább 20 embert megkérdeztem, hogy miért jó itt élni. A kutatásom eredménye az, hogy szar itt élni. Legalábbis azok, akik 30 alatt vannak, mind ezt mondják. A 30 év felettiek, akiknek már megvan vagy kialakulóban kezd lenni a családjuk, azok azt mondják, hogy jó, mert nyugis, illetve a bevándorlók örülnek, hogy van munkájuk és nem olyan drága a lakbér. Tehát a legjobb helyen vagyok, hogy elkezdjek családot alapítani, megváltoztassam a hozzáállásomat a világhoz és egy kicsit lenyugodjak…vagy nagyon hamar meg kell szökjek innen! Egy hasznos van a dologban, ismét rákaptam az olvasásra.

Na de inkább mesélek arról, hogy mi történt, mint arról, hogy mi nem. Sikerült bankszámlát nyitnom. Két hete szedrán, egy olyan levéllel a kezemben, amit már elfogadtak az HSBC banknál, elindultam hogy valaki nyisson nekem végre egy bankszámlát. Az első irodába azt mondták, hogy legelőször hétfőre tudnak adni időpontot, ezért átmentem a másikba, akik fogadtak volna másnap is, amikor egy másik hivatalos papírt kellett intéznem, így végül kibékültem a hétfővel. Ahhoz képest, hogy időpontom volt 20 percet kellett várnom arra, hogy leülhessek egy indiai nővel beszélgetni, aki elmondta, hogy nem fog tudni nekem bankszámlát nyitni. A probléma már nem az volt a levéllel, hogy én írtam alá, mert a HR-es lusta volt újat írni és nem is az, hogy valami nem szerepel rajta, hanem az, hogy a szerencsétlen 25 éve a szállodában dolgozó alkalmazott félre írt egy betűt az irányítószámban. Mondjuk ez is az én hülyeségem, hogy ha már egyszer meghamisítom a levelet, átnézhetném, hogy megtanulták-e leírni a hotel címét rendesen. Kedvesen elmagyaráztam a hölgynek, hogy kicsit elegem van, ezért, hogy boldoggá tegyen sikerült fixálnunk az összes papírmunkát, megkaptam az infókat és megegyeztünk, hogy szerdán bejövök, megmutatom a rendes levelet és megkapom a számlát. Gondoltam, hogy akkor szólok a HR-esnek, hogy fusson neki még egyszer, figyeljen a címre és írja mellé a magyar lakcímemet is, amit én nem igazolhatok. Annak ellenére, hogy leírtam neki az otthoni lakcímemet, hogy neki már csak egy Ctrl+C/V-t kelljen nyomnia, Budapest helyett, „Budepest” lett a levélen, így biztos, ami biztos átírtam újból. Végül meglett a számla, jövő héten bemehetek a bankkártyáért.

A másik hivatalos papír, amit elintéztem az a National Insurance Number volt. Őket az érkezésem utáni második napon hívtam fel, hogy kell nekem ilyen, de közölték, hogy telefonon nem tudnak időpontot adni, szóval küldenek nekem egy levelet. Mondta az angol főnököm 2 hét után, hogy szerinte soha nem fog megérkezni az a levél, szóval hívjam fel őket még egyszer. 3-szor kellett őket felhívnom, hogy kapjak egy időpontot. Az első buktató az volt, hogy kell a referencia szám, amit valami papírkára írtam rá az első hívásnál, szóval imádkoztam, hogy meglegyen, mert a nevem alapján sajnos nem tudnak beazonosítani. A második buktató az volt, hogy a HR-estől kapott levél alapján olvastam be a lakcímet, ezért közölték, hogy nem vagyok tisztában az adataimmal, szóval hívjam fel őket megint. Mivel lövésem nem volt, hogy rosszul van írva az irányító szám, abban pedig biztos voltam, hogy mikor, hol születtem és mi a nevem, ezért 1 perc múlva visszahívtam őket. A 3. már nem kérdezte a lakcímemet, szóval be tudott írni a rendszerbe. El kellett utaznom a szomszéd városba, ahol megnéztem, hogy milyen egy még kisebb város plázája. Ez után bementem az intézetbe, ahol volt egy interjú, ami annyiból állt, hogy elkérték az útlevelemet és a levelet, amin a félreírt cím volt. Az ügyfélszolgálatos bácsi volt az első, aki azt mondta, hogy Basingstoke nem a nyugalomról és a közbiztonságról híres. Lényeg, hogy lett adó számom is, szóval már lassan minden papírom megvan, hogy komolyan vegyenek ebben az országban.

 

 Woking

Egészen az előző hétig nem tudtam miért mondta, azt az ürge a városról, hogy nem biztonságos. Este 11-kor mikor megyek dolgozni egy lélek sincs az utcákon, max a város 2 hajléktalanja, de azok olyankor már alszanak. Nem is tudtam, hogy hatalmas drogüzletek mennek a városban, elvégre még bulizni sem sikerült lemennem. A személyes tapasztalat úgy kezdődött, hogy egy olyan hét után, amikor beázott a vendég szobája a földszinten és nem telt el olyan nap, hogy ne kellett volna felhívni a központi informatikusokat, kiadtunk egy szobát egy furcsa srácnak. A főnököm tudta, hogy amikor legutóbb itt volt az ember, akkor majdnem megverték a reciseket, de nem lehetett mit tenni, mert az előttünk lévő műszak már bevitte a foglalást a rendszerbe. Egy szobát kért a srác, bementek a barátnőjével, majd jött még 3 ember hozzájuk. Az elején szóltunk, hogy 2 fő lehet a szobában. Aztán leléptek 2-en, de mivel a főnököm felismerte az egyiket, mint Basingstoke legnagyobb drogdealere, ezért felhívta a rendőrséget, akik persze szartak rá. Az első órában nem volt semmi balhé, csak volt néhány betépett csóka, amelyik mászkált főleg ki-be. Mivel először KI, majd BE jöttek, azt hittük még mindig 3-an vannak, de azért sejthető volt, hogy nem. Végül másodszori hívásra negyed órás győzködés után kijött a rendőrség és kizavarta a 11 embert a szobából, (akik valószínű a vészkijáraton jutottak be), na meg elvették a drogot, amit találtak náluk. Ezzel lezárult az üzlet a mi szállodánkban, szóval gondolom átmentek a másikba, ahol mint kiderült néha a fél utcát lezárják miattuk. Ezen kívül mesélték, hogy van egy negyede a városnak, ahol kevés ember jár egyenesen az utcákon, itt megesik, hogy helikopterrel megy ki a rendőrség az 5 rendörkocsi mellett. Szóval lényeg, hogy mégsem olyan nyugis, unalmas a város, mert csak egy kicsit kijjebb kell sétálni és már is van buli, drog, prosti és kedves/vicces társaság. A kedveset azért írtam be, mert a főgengszer biztonsági őre a hotelben megállt előttem, bemutatkozott és megölelt, hogy jó srác vagyok. Lehet, hogy ennél a pontnál kellett volna megbeszélni, hogy mennyit jattoljanak ahhoz, hogy ne zavarja meg senki se a bizniszüket. (Amúgy meglepő, hogy ebben a kisvárosban ez ilyen nagy port kavar, hogy mindenki tud róla, attól függetlenül, hogy a boltban is lehet venni legálisan (még nem drognak minősíthető kokain és fű utánzatot).

Mesélek még nektek Annáról a blogom kedvenc szereplőjéről. Továbbra is át szoktam járni keddenként kártyázni. A 3. ilyen alkalomnál lezsíroztam vele, hogy mivel van 3 bringája , azt amelyik nem országúti kölcsönadhatná nekem. Ez így is lett. Nagyon jó érzés, hogy 10 perc alatt érek be a munkahelyemre. Az a para csak, hogy reggel amikor fáradt vagyok, nem mindig jut eszembe, hogy az út melyik oldalára kell bekanyarodnom, illetve, hogy a jófej angolok a hátsó fék helyére tették az elsőt. Visszatérve Annához egyik csütörtökön elhívott tollasozni. Mivel még a szabadnapjaimra sem sikerült nagyon társaságot kerítenem magamnak, így minden ilyen meghívásnak örülök, így kipróbáltam milyen, amikor sportként játsszák ezt és nem csak a parkban… Egyszer tök jó kipróbálni, hogy valaki ilyet is csinál, de én maradok inkább a parkban való 10 percig próbálkozunk eltalálni a labdák tollasnál.

Az új bringám

Ezen kívül kiderült Annáról, hogy azt a hitet vallja, hogy házasság előtt szentségtörés a szex (persze ettől függetlenül folyton arról beszél, hogy majd milyen lesz egyszer nem online). Így legalább már érthetőbb egy fokkal, hogy hogyan lehet ilyen kapcsolatot fenntartani.

Kicsit sokat írtam, szóval már nem húzom sokáig a dolgokat. Mesélek nektek a Hajdúsági magyarokról, akik kb. 7-en vannak itt. Úgy indult az egész, hogy Balázs a volt konyhai mosogató, most éjszakás recepciós jött ki először. Rádumálta a gyerekkori barátját, hogy ő is próbáljon szerencsét, szerez neki munkát. A srác kijött, de nem kapott munkát mivel nem beszélt egy szót se angolul, végül valahogy sikerült beállnia valahova mosogatni, most pedig kamionozik. Minden esetre ő kihozta a feleségét, a felesége a barátnőjét és így folytatódott a kör, valahogy így került ki ez a család is, ahol lakom. Hozzáteszem itt a szaktudásukat nem igazán tudták kamatoztatni, így tanárból takarító, mérnökből szállítók lettek az emberek és jó magyar szokáshoz méltóan mindenki panaszkodik. A család, ahol lakom épp azért stresszes, mert eladják a házat, amibe épp vagyunk, szóval hónap végén újból költöznöm kell (de ugyan úgy a családdal együtt maradhatok). Végre megismerhettem a családot. Apuka továbbra is jó fej, de papucs lett mióta hazaért a feleség. Anyuka folyton aggódik, meg van valami baja és egy hétig mégcsak egymáshoz sem szóltunk. A kislány, akinek 12 évesen a fő foglalkozása az, hogy ül az ágyában és nyomkodja a telefonját szintén nem túl kommunikatív, szóval nem kell tőle félnem, hogy többet fogok itt magyarul beszélni, mint angolul.

A magyarokra visszatérve Balázzsal volt lehetőségem beszélgetni, mivel volt közös műszakunk. A srác úgy gondolja, hogy ha kiköltözik tájföldre, akkor ott hatalmas nagy király lesz, ezért összeszedett neten egy tájlányt, párszor kiment hozzá és elvette feleségül. Elvileg a tájföldi nők tisztelik a férfiakban, hogy ha akarnak, lehetnek papok, szóval ez a fajta körbeugrálás nagyon bejött a barátunknak, ezért már európai lánnyal nem is kezdett egy ideje. Persze ezt meg kell fizetni, mert évente haza kell látogatni Tájföldre, ráadásul ha már kitelepíted az angolul keveset beszélő feleségedet, még plusz stressz, hogy eltartsad, utalj az ő családjának is és még munkát is találj neki. Lényeg, hogy Balázs kb. 1,5 milliós tartozás mellett is azon gondolkodik, hogy áprilisban Tájföldre megy 3 hétre. Ahhoz képest, hogy a srác úgy nőtt fel, hogy otthon, ha lopott a szalámiból megverték, a tanárai megverték és gondolom mivel a falu 80% kisebbség volt az utcán is megverték, szóval totál boldog lehet azzal, hogy itt nem kell verekednie, sőt még szalámit is ehet nyugodtan a bank pénzén.

Mára ennyi! Remélem mindenkinek megjött a kedve, hogy egyszer ellátogasson Basingstokeba. Nemsokára újra jelentkezem!

Megosztás a facebookon

Sziasztok! Újból elhagytam Magyarországot, hogy felfedezzem a bevándorlók országát, Angliát! Egyelőre nem tudom, mennyi időt fogok itt tölteni és azt sem, hogy milyen sűrűn tudom megtölteni érdekességekkel a blogomat, de most kezdetnek mesélek nektek az első 2 hetem tapasztalatairól. Elsődleges célom, hogy sokat utazgassak a „Angliában” és emellett sokat dolgozzak, hogy legyen miből finanszírozni.

Január 28-án elindultam Basingstoke-ba. Kb. fél nap alatt értem ki, ami alatt kocsival mentem ki a reptérre, Stanstedben épp, hogy elértem az előre lefoglalt transzfer buszt, majd Londonban emeletes buszoztam egy fél órát a vonatig, ami elhozott ide kb. 40 perc alatt. Fiatal magyarként eszembe se jutott, hogy taxit fogjak, így átsétáltam a fél várost a bőröndjeimmel, hogy eljuthassak a szállodáig.

Mivel én sem hallottam soha erről a városról, ezért nem lepődöm meg, ha neked sem ugrik be sok dolog Basingsotkeról. Ez egy 80 000 fős kisváros, Londontól 70 km-re, ahol nagy multinacionális cégeknek irodái vannak. Turisztikai szempontból egy pár 1000 éves templomot leszámítva az egyetlen vonzerő a Lego Land, amit még nem láttam, mióta itt vagyok. Ennél többet egyelőre nem tudok mesélni a városról, mivel kezdetekben inkább a papírügyekre, kapcsolatok kiépítésére és főként lakáskeresésre szántam az időt.

Hogy mit keresek itt? Ezen én is sokat gondolkodtam, de Budapestről mikor elkezdtem angliai állásokra jelentkezni, ez volt az egyetlen hely, ahol hajlandóak voltak látatlanban kapcsolatba lépni velem és fel is venni a helyi Hilton szállodába éjszakás recepciósként.

A konferenciaterem közelről és távolról

Meglepő módon az alacsony pozícióm ellenére a Hiltonban felajánlották, hogy 5 napig lakhatok ingyen. Az itt tartózkodás és az első pár munkanap során rájöttem, hogy ez nem egészen az, amit a budapesti Hiltonok után elvártam volna. Otthon ezek a szállodák, bár hivatalos besorolás nélkül, de 5* körülire állítják be magukat, ami felszereltségben és részben szolgáltatásban is eleget tesz a kritériumoknak. Itt Angliában ez alatt a név alatt, rengeteg szálloda található, de a vidéki szállodák javarésze, inkább hasonlítható össze az otthoni hostelekkel, mint a luxus szálláshelyekkel. Az első meglepetés az volt, hogy úgy recseg a padló, mint otthon a belvárosi 30-40 éves lakásokban. Aztán meglepődtem, hogy nem tudom bekategorizálni, hogy egy személyes vagy francia ágyat kaptam, viszont abban biztos voltam, hogy ez egy standard szoba. Később kiderült, hogy dupla ágyam van (ami a francia és az egy személy közötti, viszont a szoba típus a nagyobb kategóriába tartozik). Ezek után kíváncsi voltam, hogy mit jelent a családi szoba. Kiderült, hogy ez kimerül egy közel 20 éves heverőben és egy francia ágyban. Megpróbálok felrakni pár képet is, hogy jobban el tudjátok képzelni a ház felszereltségét. A munkát illetően viszont nem csalódtam. 9 hónapos Budapesten szerzett tapasztalattal kb. 2 nap alatt megtanultam a legtöbb fontos dolgot, ami közvetlenül kapcsolódik a munkámhoz, így a 8 órából mára már csak 4-et kell dolgoznom, a maradék időben pedig várom a váltást. Ami még furcsa, hogy egyáltalán nincs biztonsági őr és van olyan dolgozó, aki még a bringáját sem köti le. Ettől függetlenül ugyan úgy van balhés vendég, öltözőből lopás és hasonlók. A dolgozók szerintem közel 80 % nem túlfizetett bevándorló, ezért gondolom a vezetőség biztos benne, hogy senki se lop semmit, és amúgy is mindenki megijed attól a közel 10 kamerától, ami figyeli a hotelt. Ettől függetlenül nem ajánlom, hogy éjszaka nézz be egy vizipisztollyal és kérd el a kasszát, mert az ellátmány alacsony a rendőrség pedig 2 sarokkal lejjebb van.
Nem szeretném teljes mértékben leírni a szállodát, de a hétköznapi átlagban 85%-os töltöttséghez képest elég csórók. Kezdve onnan, hogy az ágyvédő nem egyezik az ágy méretével, viszont újat nem vesznek. A fizetésem kb. 1 fonttal kevesebb óránként, mint amit Londonban megkereshetnék, viszont az utazást leszámítva nem mondanám, hogy sokkal olcsóbb az élet. Ami a legjobban meglepett, hogy az éves céges bulin a tombola főnyeremény 2 napos angliai út volt egy másik Hiltonba utazással/szállás/kaja. (Otthon plazma tv és 4 napos Isztambuli út volt a top.)

Valószínű a legtöbb embernek ez nem annyira érdekes rész, de mesélek egy pár dolgot az eddigi vásárlási tapasztalataimról. A legjobb dolog a városban, hogy ha keresztbe sétálsz rajta, a centrumban sétáló utca van, ami ha akarod, ha nem keresztülvezet egy komplett plázán, így lehet, hogy akkor is veszel valamit, ha nem is akarsz.
Otthon a szüleimmel laktam, így nekem nincs akkora rutinom a bevásárlásokban. Rá kellett jönnöm, hogy drága a Tesco, ahol elvileg a legkisebb is számít. Ennek ellenére van itt is 1 euro-s bolt, csak persze itt fontban, ahol tényleg minden 1 £. Előre gyártott szendvicstől kezdve, mosószer, villanykörte, tusfürdő, fogkrém, literes kóla minden ugyan annyiba kerül. Nagy bánatomra alkoholt meg cigit nem árulnak. A cigi amúgy is arany árban van, mivel 50 g dohány 7000 ft-ba kerül jelen árfolyamon átszámolva, ezért minden dohányos próbál szerezni egy magyar barátot, aki a hazalátogatásból visszafelé felpakol cigiből. A cigivel amúgy is kihívás elé állítottak, mivel nem ismerik a cigi hüvelyt, amivel fél perc alatt gyárt a masinám egy cigit, így rákényszerültem arra, hogy megtanuljak tekerni. Ami még vicc, hogy mindenhez személyit kérnek (főleg tőlem, aki 24 éves létére, még mindig jobban hasonlít egy 16 évesre). Nem csak az alkohol és dohány van a tiltólistán, de itt már öngyújtót, cigipapírt, sőt még felmosószert sem kaphatsz, amíg nem váltál felnőtté. Ezek után nem is értem, hogy miért lepődtem meg, amikor közölték velem a bankban, hogy csak úgy lehet számlám, ha a munkáltatóm hitelesíti a magyar lakcímemet, amit én nem tehetek meg.

Azok után, hogy az első ember, akivel itt beszélgettem, közölte velem, hogy Borringstoke-ba vagyok (azaz se buli, se élet), így kapásból elkezdtem valami szociális elfoglaltságot keresni. Kitaláltam, hogy elmegyek capoeirázni, (amit már régebben is csináltam otthon), de sajnos gyalog megközelíthetetlen távolságra volt a foglalkozás, a legtöbb busz pedig 6-ig jár, de a legforgalmasabb is 8-kor elmegy a garázsba, szóval átmenetileg erről lemondtam. Helyette találtam egy salsa csoportot, ahol sejtettem, hogy nem igazán az én korosztályom lesz, viszont iszonyat jó fej mindenki, barátságosak és napi 3 órás kikapcsolódás garantált velük, akár heti 2-szer is. Sőt, mivel mindenki kocsival jár, így ingyen fuvarom volt hazáig, eddig mindig, sőt kaptam egy telefonszámot arra az esetre, hogy ha messzire mennék, szívesen eljönnek értem egy fasza BMW-vel. Az egyetlen gond, hogy ez 8£ per alkalom, ami otthon egy félhavi bérlet, de mivel ez van vagy semmi, így inkább nem számolom át.
Mivel gondoltam korombeliekkel is kéne ismerkedni, a couchsurfing weboldalán ráírtam 1-2 itt lakó emberre, akikből egy (bolond) csajszi visszaírt. Amúgy hihetetlenül kedves lány, dolgozik, sportol, meg rengeteget beszél. Komoly online párkapcsolatban él egy tazmániai sráccal, akivel 1-szer találkozott életében, de azóta skypon keresztül főznek egymásnak, bemutatkoztak a családnak, olvasnak, meg még kitudja, miket lehet egy ilyen kapcsolatban csinálni, de nekem ez az elképzelés kissé meredek. Lényeg, hogy Anna lett a kedd esti programom, meghív vacsorára és kártyázunk vele és az angol létére nem is olyan csúnya lakótársnőjével-(és persze beszélgetünk az online valentinnapozásról).
Ezen kívül más társaságot még annyira nem alakítottam ki a kollégákon kívül. Velük viszont még nem igazán sikerült munkán kívüli programot szerveztem és amúgy is inkább bezárkózottabbnak tűnik a társaság, főleg mivel a legtöbbjüknek családjuk vagy legalábbis feleségük, férjük van.

Így a sok szöveg után mostmár rátérek arra is, hogy miért írtam a címbe azt, hogy hajléktalan lettem. Mindenkit megnyugtatok, aki esetleg izgult értem, nem töltöttem egy éjszakát sem a vasút állomáson és a helyi parkban sem, viszont 2 hét alatt 3 helyen laktam. A Hiltonban 5 napot töltöttem, ami alatt próbálkoztam lakást keresni, jelentkeztem „national insurance” számért és lobbyztam a szerződésem, illetve a rendszerbe való hozzáférésemért a munkahelyemen. Az utóbbi tűnik a legegyszerűbbnek, de mivel a HR-es akkora császár, hogy heti 4 napot dolgozik és akkor rohadtul elfoglalt, így eddig csak egy szerződést kaptam, amin még aláírás sincs (ami elvileg normális itt), illetve 2 hét után már be tudok jelentkezni a bejáratnál, hogy valóban eljöttem dolgozni. Még a névtáblámat is csak azért kaptam meg, mert a general manager, aki amúgy egy beképzelt görög, észrevette, hogy nekem nincs még ilyenem. A rendszerhez való hozzáférésem pedig ott tart, hogy nekem kell beszélni a budapesti munkahelyemmel, mivel itt balfaszok hozzá, tehát lehet, hogy soha nem lesz e-mail címem.
Lakást természetesen nem találtam 5 nap alatt, de legalább megnéztem egy párat. Az első 3 lakás 40 perc sétára volt a munkahelyemtől, ami azért gáz, mert este 11-kor busz, kocsi és bringa hiányában csak gyalog tudok menni. Az első helyen egy 50 év körüli argentin fazon fogadott, aki közölte, hogy nincs bulizás, meg haverok a házban, ő csak egy szobát ad, azt is drágán. A második még rosszabb volt, mivel még a netet is nekem kellett volna beköttetnem, illetve pont 2 lengyel cigány próbált alkudozni egy egyszemélyes ágyra, 2 főre 1 áráért. A 3. ház egy mexikói csókáé volt, ahol jó arcoknak tűntek a lakók, nagy volt a szoba is, de szintén nem volt olcsó és messze volt. Ez után még megnéztem egy olcsóbbat, ami 5 percre volt a szállodától, viszont egy ír alkoholista kinézetű fazon lakott ott, kicsi volt a hűtő és minden rohadtul koszos volt. Még az utóbbi volt a legjobb, főleg a közelség és olcsóság miatt. Persze mindez nem 5 nap alatt folyt le, így amikor kidobtak a Hiltonból, befogadott egy román srác, akivel a staff party-n ismerkedtem meg és mint kiderült az elődöm volt az éjszakás műszakban, csak idő közben rájött, hogy bármi mással jobb pénzt lehet keresni, mint a szállodázással. Nem vagyok túlságosan előítéletes, de mivel a legtöbb román ott tett keresztbe ahol lehetett, amikor Görögországban laktam, így fenntartásokkal kezeltem az ajánlatot, viszont választási lehetőségem nem igazán volt. Amúgy is kicsit furcsa volt a sztori, mivel azt mondta a srác, hogy 2 hétig nem lesz ott a barátnője és ezért lakhatok nála. Végül kiderült, hogy szimplán egy jóindulatú gyerek, aki egy fillért nem kért azért, mert ott laktam nála, de mégcsak azt sem volt hajlandó elfogadni, hogy meghívjam egy sörre a kocsmában. A 2 hét végül pedig megváltozott „tökmindegyre”, mivel az asszony nem rokonlátogatásban volt, hanem szakítófélben a sráccal, ami meg is történt. A sztori az volt, hogy kihozatta magát, rábeszélte a srácot, hogy vegyenek ki egy lakást 1 éves szerződéssel, majd egy hónap után megpattant a barátunknak pedig ott maradt a havi 900£-os lakbér. Végül pont ezért sikerült szobát kapnom egy magyar családnál (Zoltánéknál). Kiderült, hogy a román srácnak itt lakik az unokatesója, aki rávehető volt, hogy átköltözzön egy lakásba, ahol rohadt sokat fizethet, és csak egy matracot kap a nappaliba, így helyet cseréltünk. Én kaptam egy olcsó szobát egy (valószínűleg kedves családnál), rendezett tiszta lakásban, közel a centrumhoz, a salsás helyhez és Annához, a munkahelyemtől pedig 25 percre. A családról nem tudok sokat, mert anyuka és a 12 éves kislány hazautazott az iskolaszünetre, de Zoltán teljesen barátságos, sőt még gulyáslevessel is megkínált 2 nap után.

Arra gondoltam, hogy első nekifutásra ennyivel szórakoztatlak titeket. Remélem tetszett! Még február végéig jövök majd a következő beszámolóval!

Megosztás a facebookon