Hali! Nagy nehezen sikerült eljutnom addig, hogy megírjam a második bejegyzést. Ez sajnos nem azért van, mert annyira elfoglalt voltam, hanem szimplán lusta vagyok. A második két hét alatt, szereztem egy bringát, sikerült megnyitnom a bankszámlámat és már adószámot, illetve fizetést is kaptam. Ezen kívül a szállodába rendőrt kellett hívni, kiderült, hogy újra költöznöm kell és persze beszélgettem egy csomó izgalmas és furcsa emberrel. Ha mind ez érdekel titeket, akkor olvassátok tovább a blogomat.

Eltelt az első hónapom itt Angliába. Meglepődtem, amikor összeszámoltam, hogy kb. 10 új ismerőst gyűjtöttem a facebookon ez idő alatt. Elkezdtem gondolkodni rajta, hogy én nem vagyok eléggé nyitott az emberek felé vagy ebben a városban mindenki inkább behúzódik a szobájába. Ennek érdekében, hogy ezt kiderítsem legalább 20 embert megkérdeztem, hogy miért jó itt élni. A kutatásom eredménye az, hogy szar itt élni. Legalábbis azok, akik 30 alatt vannak, mind ezt mondják. A 30 év felettiek, akiknek már megvan vagy kialakulóban kezd lenni a családjuk, azok azt mondják, hogy jó, mert nyugis, illetve a bevándorlók örülnek, hogy van munkájuk és nem olyan drága a lakbér. Tehát a legjobb helyen vagyok, hogy elkezdjek családot alapítani, megváltoztassam a hozzáállásomat a világhoz és egy kicsit lenyugodjak…vagy nagyon hamar meg kell szökjek innen! Egy hasznos van a dologban, ismét rákaptam az olvasásra.

Na de inkább mesélek arról, hogy mi történt, mint arról, hogy mi nem. Sikerült bankszámlát nyitnom. Két hete szedrán, egy olyan levéllel a kezemben, amit már elfogadtak az HSBC banknál, elindultam hogy valaki nyisson nekem végre egy bankszámlát. Az első irodába azt mondták, hogy legelőször hétfőre tudnak adni időpontot, ezért átmentem a másikba, akik fogadtak volna másnap is, amikor egy másik hivatalos papírt kellett intéznem, így végül kibékültem a hétfővel. Ahhoz képest, hogy időpontom volt 20 percet kellett várnom arra, hogy leülhessek egy indiai nővel beszélgetni, aki elmondta, hogy nem fog tudni nekem bankszámlát nyitni. A probléma már nem az volt a levéllel, hogy én írtam alá, mert a HR-es lusta volt újat írni és nem is az, hogy valami nem szerepel rajta, hanem az, hogy a szerencsétlen 25 éve a szállodában dolgozó alkalmazott félre írt egy betűt az irányítószámban. Mondjuk ez is az én hülyeségem, hogy ha már egyszer meghamisítom a levelet, átnézhetném, hogy megtanulták-e leírni a hotel címét rendesen. Kedvesen elmagyaráztam a hölgynek, hogy kicsit elegem van, ezért, hogy boldoggá tegyen sikerült fixálnunk az összes papírmunkát, megkaptam az infókat és megegyeztünk, hogy szerdán bejövök, megmutatom a rendes levelet és megkapom a számlát. Gondoltam, hogy akkor szólok a HR-esnek, hogy fusson neki még egyszer, figyeljen a címre és írja mellé a magyar lakcímemet is, amit én nem igazolhatok. Annak ellenére, hogy leírtam neki az otthoni lakcímemet, hogy neki már csak egy Ctrl+C/V-t kelljen nyomnia, Budapest helyett, „Budepest” lett a levélen, így biztos, ami biztos átírtam újból. Végül meglett a számla, jövő héten bemehetek a bankkártyáért.

A másik hivatalos papír, amit elintéztem az a National Insurance Number volt. Őket az érkezésem utáni második napon hívtam fel, hogy kell nekem ilyen, de közölték, hogy telefonon nem tudnak időpontot adni, szóval küldenek nekem egy levelet. Mondta az angol főnököm 2 hét után, hogy szerinte soha nem fog megérkezni az a levél, szóval hívjam fel őket még egyszer. 3-szor kellett őket felhívnom, hogy kapjak egy időpontot. Az első buktató az volt, hogy kell a referencia szám, amit valami papírkára írtam rá az első hívásnál, szóval imádkoztam, hogy meglegyen, mert a nevem alapján sajnos nem tudnak beazonosítani. A második buktató az volt, hogy a HR-estől kapott levél alapján olvastam be a lakcímet, ezért közölték, hogy nem vagyok tisztában az adataimmal, szóval hívjam fel őket megint. Mivel lövésem nem volt, hogy rosszul van írva az irányító szám, abban pedig biztos voltam, hogy mikor, hol születtem és mi a nevem, ezért 1 perc múlva visszahívtam őket. A 3. már nem kérdezte a lakcímemet, szóval be tudott írni a rendszerbe. El kellett utaznom a szomszéd városba, ahol megnéztem, hogy milyen egy még kisebb város plázája. Ez után bementem az intézetbe, ahol volt egy interjú, ami annyiból állt, hogy elkérték az útlevelemet és a levelet, amin a félreírt cím volt. Az ügyfélszolgálatos bácsi volt az első, aki azt mondta, hogy Basingstoke nem a nyugalomról és a közbiztonságról híres. Lényeg, hogy lett adó számom is, szóval már lassan minden papírom megvan, hogy komolyan vegyenek ebben az országban.

 

 Woking

Egészen az előző hétig nem tudtam miért mondta, azt az ürge a városról, hogy nem biztonságos. Este 11-kor mikor megyek dolgozni egy lélek sincs az utcákon, max a város 2 hajléktalanja, de azok olyankor már alszanak. Nem is tudtam, hogy hatalmas drogüzletek mennek a városban, elvégre még bulizni sem sikerült lemennem. A személyes tapasztalat úgy kezdődött, hogy egy olyan hét után, amikor beázott a vendég szobája a földszinten és nem telt el olyan nap, hogy ne kellett volna felhívni a központi informatikusokat, kiadtunk egy szobát egy furcsa srácnak. A főnököm tudta, hogy amikor legutóbb itt volt az ember, akkor majdnem megverték a reciseket, de nem lehetett mit tenni, mert az előttünk lévő műszak már bevitte a foglalást a rendszerbe. Egy szobát kért a srác, bementek a barátnőjével, majd jött még 3 ember hozzájuk. Az elején szóltunk, hogy 2 fő lehet a szobában. Aztán leléptek 2-en, de mivel a főnököm felismerte az egyiket, mint Basingstoke legnagyobb drogdealere, ezért felhívta a rendőrséget, akik persze szartak rá. Az első órában nem volt semmi balhé, csak volt néhány betépett csóka, amelyik mászkált főleg ki-be. Mivel először KI, majd BE jöttek, azt hittük még mindig 3-an vannak, de azért sejthető volt, hogy nem. Végül másodszori hívásra negyed órás győzködés után kijött a rendőrség és kizavarta a 11 embert a szobából, (akik valószínű a vészkijáraton jutottak be), na meg elvették a drogot, amit találtak náluk. Ezzel lezárult az üzlet a mi szállodánkban, szóval gondolom átmentek a másikba, ahol mint kiderült néha a fél utcát lezárják miattuk. Ezen kívül mesélték, hogy van egy negyede a városnak, ahol kevés ember jár egyenesen az utcákon, itt megesik, hogy helikopterrel megy ki a rendőrség az 5 rendörkocsi mellett. Szóval lényeg, hogy mégsem olyan nyugis, unalmas a város, mert csak egy kicsit kijjebb kell sétálni és már is van buli, drog, prosti és kedves/vicces társaság. A kedveset azért írtam be, mert a főgengszer biztonsági őre a hotelben megállt előttem, bemutatkozott és megölelt, hogy jó srác vagyok. Lehet, hogy ennél a pontnál kellett volna megbeszélni, hogy mennyit jattoljanak ahhoz, hogy ne zavarja meg senki se a bizniszüket. (Amúgy meglepő, hogy ebben a kisvárosban ez ilyen nagy port kavar, hogy mindenki tud róla, attól függetlenül, hogy a boltban is lehet venni legálisan (még nem drognak minősíthető kokain és fű utánzatot).

Mesélek még nektek Annáról a blogom kedvenc szereplőjéről. Továbbra is át szoktam járni keddenként kártyázni. A 3. ilyen alkalomnál lezsíroztam vele, hogy mivel van 3 bringája , azt amelyik nem országúti kölcsönadhatná nekem. Ez így is lett. Nagyon jó érzés, hogy 10 perc alatt érek be a munkahelyemre. Az a para csak, hogy reggel amikor fáradt vagyok, nem mindig jut eszembe, hogy az út melyik oldalára kell bekanyarodnom, illetve, hogy a jófej angolok a hátsó fék helyére tették az elsőt. Visszatérve Annához egyik csütörtökön elhívott tollasozni. Mivel még a szabadnapjaimra sem sikerült nagyon társaságot kerítenem magamnak, így minden ilyen meghívásnak örülök, így kipróbáltam milyen, amikor sportként játsszák ezt és nem csak a parkban… Egyszer tök jó kipróbálni, hogy valaki ilyet is csinál, de én maradok inkább a parkban való 10 percig próbálkozunk eltalálni a labdák tollasnál.

Az új bringám

Ezen kívül kiderült Annáról, hogy azt a hitet vallja, hogy házasság előtt szentségtörés a szex (persze ettől függetlenül folyton arról beszél, hogy majd milyen lesz egyszer nem online). Így legalább már érthetőbb egy fokkal, hogy hogyan lehet ilyen kapcsolatot fenntartani.

Kicsit sokat írtam, szóval már nem húzom sokáig a dolgokat. Mesélek nektek a Hajdúsági magyarokról, akik kb. 7-en vannak itt. Úgy indult az egész, hogy Balázs a volt konyhai mosogató, most éjszakás recepciós jött ki először. Rádumálta a gyerekkori barátját, hogy ő is próbáljon szerencsét, szerez neki munkát. A srác kijött, de nem kapott munkát mivel nem beszélt egy szót se angolul, végül valahogy sikerült beállnia valahova mosogatni, most pedig kamionozik. Minden esetre ő kihozta a feleségét, a felesége a barátnőjét és így folytatódott a kör, valahogy így került ki ez a család is, ahol lakom. Hozzáteszem itt a szaktudásukat nem igazán tudták kamatoztatni, így tanárból takarító, mérnökből szállítók lettek az emberek és jó magyar szokáshoz méltóan mindenki panaszkodik. A család, ahol lakom épp azért stresszes, mert eladják a házat, amibe épp vagyunk, szóval hónap végén újból költöznöm kell (de ugyan úgy a családdal együtt maradhatok). Végre megismerhettem a családot. Apuka továbbra is jó fej, de papucs lett mióta hazaért a feleség. Anyuka folyton aggódik, meg van valami baja és egy hétig mégcsak egymáshoz sem szóltunk. A kislány, akinek 12 évesen a fő foglalkozása az, hogy ül az ágyában és nyomkodja a telefonját szintén nem túl kommunikatív, szóval nem kell tőle félnem, hogy többet fogok itt magyarul beszélni, mint angolul.

A magyarokra visszatérve Balázzsal volt lehetőségem beszélgetni, mivel volt közös műszakunk. A srác úgy gondolja, hogy ha kiköltözik tájföldre, akkor ott hatalmas nagy király lesz, ezért összeszedett neten egy tájlányt, párszor kiment hozzá és elvette feleségül. Elvileg a tájföldi nők tisztelik a férfiakban, hogy ha akarnak, lehetnek papok, szóval ez a fajta körbeugrálás nagyon bejött a barátunknak, ezért már európai lánnyal nem is kezdett egy ideje. Persze ezt meg kell fizetni, mert évente haza kell látogatni Tájföldre, ráadásul ha már kitelepíted az angolul keveset beszélő feleségedet, még plusz stressz, hogy eltartsad, utalj az ő családjának is és még munkát is találj neki. Lényeg, hogy Balázs kb. 1,5 milliós tartozás mellett is azon gondolkodik, hogy áprilisban Tájföldre megy 3 hétre. Ahhoz képest, hogy a srác úgy nőtt fel, hogy otthon, ha lopott a szalámiból megverték, a tanárai megverték és gondolom mivel a falu 80% kisebbség volt az utcán is megverték, szóval totál boldog lehet azzal, hogy itt nem kell verekednie, sőt még szalámit is ehet nyugodtan a bank pénzén.

Mára ennyi! Remélem mindenkinek megjött a kedve, hogy egyszer ellátogasson Basingstokeba. Nemsokára újra jelentkezem!

Megosztás a facebookon