Sziasztok! Újból elhagytam Magyarországot, hogy felfedezzem a bevándorlók országát, Angliát! Egyelőre nem tudom, mennyi időt fogok itt tölteni és azt sem, hogy milyen sűrűn tudom megtölteni érdekességekkel a blogomat, de most kezdetnek mesélek nektek az első 2 hetem tapasztalatairól. Elsődleges célom, hogy sokat utazgassak a „Angliában” és emellett sokat dolgozzak, hogy legyen miből finanszírozni.

Január 28-án elindultam Basingstoke-ba. Kb. fél nap alatt értem ki, ami alatt kocsival mentem ki a reptérre, Stanstedben épp, hogy elértem az előre lefoglalt transzfer buszt, majd Londonban emeletes buszoztam egy fél órát a vonatig, ami elhozott ide kb. 40 perc alatt. Fiatal magyarként eszembe se jutott, hogy taxit fogjak, így átsétáltam a fél várost a bőröndjeimmel, hogy eljuthassak a szállodáig.

Mivel én sem hallottam soha erről a városról, ezért nem lepődöm meg, ha neked sem ugrik be sok dolog Basingsotkeról. Ez egy 80 000 fős kisváros, Londontól 70 km-re, ahol nagy multinacionális cégeknek irodái vannak. Turisztikai szempontból egy pár 1000 éves templomot leszámítva az egyetlen vonzerő a Lego Land, amit még nem láttam, mióta itt vagyok. Ennél többet egyelőre nem tudok mesélni a városról, mivel kezdetekben inkább a papírügyekre, kapcsolatok kiépítésére és főként lakáskeresésre szántam az időt.

Hogy mit keresek itt? Ezen én is sokat gondolkodtam, de Budapestről mikor elkezdtem angliai állásokra jelentkezni, ez volt az egyetlen hely, ahol hajlandóak voltak látatlanban kapcsolatba lépni velem és fel is venni a helyi Hilton szállodába éjszakás recepciósként.

A konferenciaterem közelről és távolról

Meglepő módon az alacsony pozícióm ellenére a Hiltonban felajánlották, hogy 5 napig lakhatok ingyen. Az itt tartózkodás és az első pár munkanap során rájöttem, hogy ez nem egészen az, amit a budapesti Hiltonok után elvártam volna. Otthon ezek a szállodák, bár hivatalos besorolás nélkül, de 5* körülire állítják be magukat, ami felszereltségben és részben szolgáltatásban is eleget tesz a kritériumoknak. Itt Angliában ez alatt a név alatt, rengeteg szálloda található, de a vidéki szállodák javarésze, inkább hasonlítható össze az otthoni hostelekkel, mint a luxus szálláshelyekkel. Az első meglepetés az volt, hogy úgy recseg a padló, mint otthon a belvárosi 30-40 éves lakásokban. Aztán meglepődtem, hogy nem tudom bekategorizálni, hogy egy személyes vagy francia ágyat kaptam, viszont abban biztos voltam, hogy ez egy standard szoba. Később kiderült, hogy dupla ágyam van (ami a francia és az egy személy közötti, viszont a szoba típus a nagyobb kategóriába tartozik). Ezek után kíváncsi voltam, hogy mit jelent a családi szoba. Kiderült, hogy ez kimerül egy közel 20 éves heverőben és egy francia ágyban. Megpróbálok felrakni pár képet is, hogy jobban el tudjátok képzelni a ház felszereltségét. A munkát illetően viszont nem csalódtam. 9 hónapos Budapesten szerzett tapasztalattal kb. 2 nap alatt megtanultam a legtöbb fontos dolgot, ami közvetlenül kapcsolódik a munkámhoz, így a 8 órából mára már csak 4-et kell dolgoznom, a maradék időben pedig várom a váltást. Ami még furcsa, hogy egyáltalán nincs biztonsági őr és van olyan dolgozó, aki még a bringáját sem köti le. Ettől függetlenül ugyan úgy van balhés vendég, öltözőből lopás és hasonlók. A dolgozók szerintem közel 80 % nem túlfizetett bevándorló, ezért gondolom a vezetőség biztos benne, hogy senki se lop semmit, és amúgy is mindenki megijed attól a közel 10 kamerától, ami figyeli a hotelt. Ettől függetlenül nem ajánlom, hogy éjszaka nézz be egy vizipisztollyal és kérd el a kasszát, mert az ellátmány alacsony a rendőrség pedig 2 sarokkal lejjebb van.
Nem szeretném teljes mértékben leírni a szállodát, de a hétköznapi átlagban 85%-os töltöttséghez képest elég csórók. Kezdve onnan, hogy az ágyvédő nem egyezik az ágy méretével, viszont újat nem vesznek. A fizetésem kb. 1 fonttal kevesebb óránként, mint amit Londonban megkereshetnék, viszont az utazást leszámítva nem mondanám, hogy sokkal olcsóbb az élet. Ami a legjobban meglepett, hogy az éves céges bulin a tombola főnyeremény 2 napos angliai út volt egy másik Hiltonba utazással/szállás/kaja. (Otthon plazma tv és 4 napos Isztambuli út volt a top.)

Valószínű a legtöbb embernek ez nem annyira érdekes rész, de mesélek egy pár dolgot az eddigi vásárlási tapasztalataimról. A legjobb dolog a városban, hogy ha keresztbe sétálsz rajta, a centrumban sétáló utca van, ami ha akarod, ha nem keresztülvezet egy komplett plázán, így lehet, hogy akkor is veszel valamit, ha nem is akarsz.
Otthon a szüleimmel laktam, így nekem nincs akkora rutinom a bevásárlásokban. Rá kellett jönnöm, hogy drága a Tesco, ahol elvileg a legkisebb is számít. Ennek ellenére van itt is 1 euro-s bolt, csak persze itt fontban, ahol tényleg minden 1 £. Előre gyártott szendvicstől kezdve, mosószer, villanykörte, tusfürdő, fogkrém, literes kóla minden ugyan annyiba kerül. Nagy bánatomra alkoholt meg cigit nem árulnak. A cigi amúgy is arany árban van, mivel 50 g dohány 7000 ft-ba kerül jelen árfolyamon átszámolva, ezért minden dohányos próbál szerezni egy magyar barátot, aki a hazalátogatásból visszafelé felpakol cigiből. A cigivel amúgy is kihívás elé állítottak, mivel nem ismerik a cigi hüvelyt, amivel fél perc alatt gyárt a masinám egy cigit, így rákényszerültem arra, hogy megtanuljak tekerni. Ami még vicc, hogy mindenhez személyit kérnek (főleg tőlem, aki 24 éves létére, még mindig jobban hasonlít egy 16 évesre). Nem csak az alkohol és dohány van a tiltólistán, de itt már öngyújtót, cigipapírt, sőt még felmosószert sem kaphatsz, amíg nem váltál felnőtté. Ezek után nem is értem, hogy miért lepődtem meg, amikor közölték velem a bankban, hogy csak úgy lehet számlám, ha a munkáltatóm hitelesíti a magyar lakcímemet, amit én nem tehetek meg.

Azok után, hogy az első ember, akivel itt beszélgettem, közölte velem, hogy Borringstoke-ba vagyok (azaz se buli, se élet), így kapásból elkezdtem valami szociális elfoglaltságot keresni. Kitaláltam, hogy elmegyek capoeirázni, (amit már régebben is csináltam otthon), de sajnos gyalog megközelíthetetlen távolságra volt a foglalkozás, a legtöbb busz pedig 6-ig jár, de a legforgalmasabb is 8-kor elmegy a garázsba, szóval átmenetileg erről lemondtam. Helyette találtam egy salsa csoportot, ahol sejtettem, hogy nem igazán az én korosztályom lesz, viszont iszonyat jó fej mindenki, barátságosak és napi 3 órás kikapcsolódás garantált velük, akár heti 2-szer is. Sőt, mivel mindenki kocsival jár, így ingyen fuvarom volt hazáig, eddig mindig, sőt kaptam egy telefonszámot arra az esetre, hogy ha messzire mennék, szívesen eljönnek értem egy fasza BMW-vel. Az egyetlen gond, hogy ez 8£ per alkalom, ami otthon egy félhavi bérlet, de mivel ez van vagy semmi, így inkább nem számolom át.
Mivel gondoltam korombeliekkel is kéne ismerkedni, a couchsurfing weboldalán ráírtam 1-2 itt lakó emberre, akikből egy (bolond) csajszi visszaírt. Amúgy hihetetlenül kedves lány, dolgozik, sportol, meg rengeteget beszél. Komoly online párkapcsolatban él egy tazmániai sráccal, akivel 1-szer találkozott életében, de azóta skypon keresztül főznek egymásnak, bemutatkoztak a családnak, olvasnak, meg még kitudja, miket lehet egy ilyen kapcsolatban csinálni, de nekem ez az elképzelés kissé meredek. Lényeg, hogy Anna lett a kedd esti programom, meghív vacsorára és kártyázunk vele és az angol létére nem is olyan csúnya lakótársnőjével-(és persze beszélgetünk az online valentinnapozásról).
Ezen kívül más társaságot még annyira nem alakítottam ki a kollégákon kívül. Velük viszont még nem igazán sikerült munkán kívüli programot szerveztem és amúgy is inkább bezárkózottabbnak tűnik a társaság, főleg mivel a legtöbbjüknek családjuk vagy legalábbis feleségük, férjük van.

Így a sok szöveg után mostmár rátérek arra is, hogy miért írtam a címbe azt, hogy hajléktalan lettem. Mindenkit megnyugtatok, aki esetleg izgult értem, nem töltöttem egy éjszakát sem a vasút állomáson és a helyi parkban sem, viszont 2 hét alatt 3 helyen laktam. A Hiltonban 5 napot töltöttem, ami alatt próbálkoztam lakást keresni, jelentkeztem „national insurance” számért és lobbyztam a szerződésem, illetve a rendszerbe való hozzáférésemért a munkahelyemen. Az utóbbi tűnik a legegyszerűbbnek, de mivel a HR-es akkora császár, hogy heti 4 napot dolgozik és akkor rohadtul elfoglalt, így eddig csak egy szerződést kaptam, amin még aláírás sincs (ami elvileg normális itt), illetve 2 hét után már be tudok jelentkezni a bejáratnál, hogy valóban eljöttem dolgozni. Még a névtáblámat is csak azért kaptam meg, mert a general manager, aki amúgy egy beképzelt görög, észrevette, hogy nekem nincs még ilyenem. A rendszerhez való hozzáférésem pedig ott tart, hogy nekem kell beszélni a budapesti munkahelyemmel, mivel itt balfaszok hozzá, tehát lehet, hogy soha nem lesz e-mail címem.
Lakást természetesen nem találtam 5 nap alatt, de legalább megnéztem egy párat. Az első 3 lakás 40 perc sétára volt a munkahelyemtől, ami azért gáz, mert este 11-kor busz, kocsi és bringa hiányában csak gyalog tudok menni. Az első helyen egy 50 év körüli argentin fazon fogadott, aki közölte, hogy nincs bulizás, meg haverok a házban, ő csak egy szobát ad, azt is drágán. A második még rosszabb volt, mivel még a netet is nekem kellett volna beköttetnem, illetve pont 2 lengyel cigány próbált alkudozni egy egyszemélyes ágyra, 2 főre 1 áráért. A 3. ház egy mexikói csókáé volt, ahol jó arcoknak tűntek a lakók, nagy volt a szoba is, de szintén nem volt olcsó és messze volt. Ez után még megnéztem egy olcsóbbat, ami 5 percre volt a szállodától, viszont egy ír alkoholista kinézetű fazon lakott ott, kicsi volt a hűtő és minden rohadtul koszos volt. Még az utóbbi volt a legjobb, főleg a közelség és olcsóság miatt. Persze mindez nem 5 nap alatt folyt le, így amikor kidobtak a Hiltonból, befogadott egy román srác, akivel a staff party-n ismerkedtem meg és mint kiderült az elődöm volt az éjszakás műszakban, csak idő közben rájött, hogy bármi mással jobb pénzt lehet keresni, mint a szállodázással. Nem vagyok túlságosan előítéletes, de mivel a legtöbb román ott tett keresztbe ahol lehetett, amikor Görögországban laktam, így fenntartásokkal kezeltem az ajánlatot, viszont választási lehetőségem nem igazán volt. Amúgy is kicsit furcsa volt a sztori, mivel azt mondta a srác, hogy 2 hétig nem lesz ott a barátnője és ezért lakhatok nála. Végül kiderült, hogy szimplán egy jóindulatú gyerek, aki egy fillért nem kért azért, mert ott laktam nála, de mégcsak azt sem volt hajlandó elfogadni, hogy meghívjam egy sörre a kocsmában. A 2 hét végül pedig megváltozott „tökmindegyre”, mivel az asszony nem rokonlátogatásban volt, hanem szakítófélben a sráccal, ami meg is történt. A sztori az volt, hogy kihozatta magát, rábeszélte a srácot, hogy vegyenek ki egy lakást 1 éves szerződéssel, majd egy hónap után megpattant a barátunknak pedig ott maradt a havi 900£-os lakbér. Végül pont ezért sikerült szobát kapnom egy magyar családnál (Zoltánéknál). Kiderült, hogy a román srácnak itt lakik az unokatesója, aki rávehető volt, hogy átköltözzön egy lakásba, ahol rohadt sokat fizethet, és csak egy matracot kap a nappaliba, így helyet cseréltünk. Én kaptam egy olcsó szobát egy (valószínűleg kedves családnál), rendezett tiszta lakásban, közel a centrumhoz, a salsás helyhez és Annához, a munkahelyemtől pedig 25 percre. A családról nem tudok sokat, mert anyuka és a 12 éves kislány hazautazott az iskolaszünetre, de Zoltán teljesen barátságos, sőt még gulyáslevessel is megkínált 2 nap után.

Arra gondoltam, hogy első nekifutásra ennyivel szórakoztatlak titeket. Remélem tetszett! Még február végéig jövök majd a következő beszámolóval!

Megosztás a facebookon